2016. augusztus 23., kedd

Soproni Várfalsétány

Ezzel a multival már szemeztem egy ideje. Soproniként még nem láttam így a belvárost. Végigjártam a várfal sétányt és nagyon tetszett, teljesen más szemszögből mutatja meg a belvárost.

Sopron belvárosának utcarendszerét a városfal határozza meg. A lakóépületek az erődítésrendszert teljesen eltakarták, illetve magukba foglalták. Csak a II. világháború bombázása, rombolása utáni régészeti feltárásokban vált bizonyossá, hogy Sopron római kori elődjét is fal vette körül, ami a későbbi építkezéseknek is alapjául szolgált. A XX. századi műemléki rekonstrukció során fokozatosan szabadították ki a városfalat a Várkerület épületei mögül, sok esetben azok hátsó szárnyainak lebontásával. A s
éta során az összes feltárt és látható várfal-rész végigjárható. Sok helyen információs táblák nyújtanak még nagyobb betekintést a vár és a várfal történetébe.

GCVFST Soproni Várfalsétány








2016. augusztus 22., hétfő

Balatonfüredi Kerektemplom / Round church

A hely szép, de a rejtés nekem nem tetszett. Normál magassággal nehezen elérhető a láda. Sajnos nagyon el van ázva. Eső után víz áll az odúban, konkrétan a láda vízben lebeg és be is ázott. A logbook is teljesen szét van ázva, de azért sikerült a jelszót leolvasni.
Minden ládánál csinálok fotókat és videót a logolásról, de a körülmények miatt erre most nem került sor.

GCBFKT Balatonfüredi Kerektemplom
GC5RC38 Round church


2016. augusztus 21., vasárnap

Balatonfüredi szívkórház / Kossuth Lajos Well

Ha már Balatonfüredre látogattam, akkor természetesen felkerestem néhány geoládát.

GC5X2BP Balatonfüredi szívkórház / Kossuth Lajos Well








2016. augusztus 20., szombat

GCSAV

Ha már Balatonfüredre látogattam, akkor természetesen felkerestem néhány geoládát.

GC1K7G4 GCSAV








2016. augusztus 14., vasárnap

Hidegség, Szent András templom

Eddig 186 Magyar és 96 nemzetközi ládát találtam meg. A terv erre az évre 200 Magyar, illetve a 100 nemzetközi találat elérése. A cél eléréséhez még 14 Magyar és 4 nemzetközi találatra van szükség. Ha esetleg túlteljesítem az idei tervet az nem baj...

Ez a láda a hazai és a nemzetközi oldalon is fent van, így minkét oldalon növeli a találatok számát.

GChysy Hidegség, Szent András templom
GC30KK9 Saint Andrew Church, Hidegség






2016. augusztus 13., szombat

Fertőhomok, St. Anna church

Mit lehet tenni, ha egy láda "nagyon" útba esik? Csak egyet, meg kell keresni. Ez a láda annyira útba esett -az út mellett egy méterre lévő villanyoszlopon-, hogy adta magát a drive in  találat. 

GC6N7ZW Fertőhomok, St. Anna church





2016. augusztus 1., hétfő

Geocaching in Austria 3/3

Szombaton este kivételesen nem vonattal, hanem autóval mentem munkába, Wulkaprodersdofba. Hamarabb indultam, hogy kezdésig a tervezett három ládát be tudjam cserkészni. A ládázás terv szerint ment, mindhárom tervezett ládát sikerült útba ejteni és megtalálni.

3/3 GC62TVP GWAW#1 Jägerkapelle Wulkaprodersdorf






Geocaching in Austria 3/2

Szombaton este kivételesen nem vonattal, hanem autóval mentem munkába, Wulkaprodersdofba. Hamarabb indultam, hogy kezdésig a tervezett három ládát be tudjam cserkészni. A ládázás terv szerint ment, mindhárom tervezett ládát sikerült útba ejteni és megtalálni.

3/2 GC62R11 GWAW#2 Schöner Ausblick









Geocaching in Austria 3/1

Szombaton este kivételesen nem vonattal, hanem autóval mentem munkába, Wulkaprodersdofba. Hamarabb indultam, hogy kezdésig a tervezett három ládát be tudjam cserkészni. A ládázás terv szerint ment, mindhárom tervezett ládát sikerült útba ejteni és megtalálni.

3/1 GC1T36Z Strasse nach Scarbantia